Dancs Rózsa

Anyanyelvünket sokféleképpen ápolhatjuk. Az iskolai leckénél hatásosabb és szórakoztatóbb egy-egy irodalmi szövegrész vagy vers megtanulása, ám egy színdarab még ennél is élményszerűbb és izgalmasabb. Hát még akkor, ha remekművet kitűnő műkedvelő csoport visz a deszkákra!

A 2010. január 17-én bemutatásra kerülő Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. Móricz Zsingmond-darab igazi élményt ígér. A torontói Magyar Ház színjátszó csoportja már hónapok óta próbál, és izgatottan készül a premierre. Ormay Gabriella, a Színjátszó Kör vezetője nem először rendezi színpadra ezt a klasszikus remekművet, évtizedek óta meg-megismétli más és más csoportokkal. Ennélfogva még azokra is újszerűen fog hatni, akik tíz évvel ezelőtt látták már másfajta szereposztásban.

Miért olyan népszerű ez a Mórizc-mű? Az író az eredetileg regény formájában megjelent alkotásban a nyírségi dzsentrik világát mutatja be, tehát egy számunkra már teljesen ismeretlen világot. Az irodalomtörténet feljegyzése szerint Móricz az alapötletet Erdélyből hozta magával, Kós Károly sztánai batyusbáljából. Az elnyúló vendégeskedés alkalmat adott számára néhány jellegzetes korabeli figura megismerésére. Az ő megjelenítésükkel a XIX. század végének tipikus világát ismerjük meg, amely azonban minden idillikus látszat ellenére hanyatlóban van.

A cselekményt a két házastárs között lezajlott történet szolgáltatja. A dorbézolós, mulatozós férj, Balázs és a vele szembeszálló fiatal feleség, Pólika összeveszésével kezdődik az esemény. A névnapját ülő földesúr, Balázs három nap után sem akarja elengedni a vendégeket, már a cigányok is alig bírják már szusszal, addig húzták a talpalávalót. Ám tovább folyik a bor, a tánc, a mulatság. Amikor a nemtörődöm férj már a "kisbornyút" is le akarja vágatni, Pólika megelégeli az egészet és megszökik. A három jóságos nagynénihez menekül, akik a maguk módján egyengetik a fiatalok házasságát. Zsani néni, Pepi néni és Mina néni – akiket Móricz egyik legkedvesebb figurájáról, feleségének, Jankának a nénjéről mintázott - a fiatalasszonyt arra nevelik, hogy inkább nyelje el a mérgét, tűrjön, a fiatal nagyságos urat pedig józanabb életvitelre, kevesebb táncra, italra próbálják rávenni. A magyar férfiúi virtus azonban végül legyőzi a női lázongást, és Pólika – mégha könnyeit nyeli is – végül elénekli: Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

A rokonszenves, egymással hatalmi harcot vívó házaspár syerepében Vaski Gábort és feleségét, Lisát láthatjuk. ”Mintha rájuk szabták volna a szerepet”, mondja elégedetten a rendező, hitelesek, tehetségesek, életesen valódiak. Vaski Gábor mint képzett énekes itt sziporkázóan bizonyíthatja tehetségét, a szép Lisa pedig a minden idők makrancos asszonyának tűrőképességéből vizsgázik meggyőzően. A három néni szerepében Stadler Tímea, Zoltáni Anikó és Harmat Ica remekel, mindegyikük kitűnő átéléssel alakítja a megöregedett asszonyokat. Zsani néni diktátori szigorral uralkodik a házban. Stadler Tímea főként a karakter parancsoló természetét emeli ki, dirigál, ítélkezik, őrzi az erkölcsöt és a vagyont, a jóságos Pepi nénit Zoltáni Anikó eleveníti meg, aki sürög a konyhán, s noha fél szigorú nénjétől, folyton zsörtölődik és jó mindenkihez, a bolondos süket Málikát alakító Harmat Ica állandó és hiú öltözködésével, pípiskedésével komikus, jókat nevetünk a nagyothallásból eredő félreértéseken. A többi szereplő is kiválóan épül be a cselekménybe, a színpadon már veteránnak számító tehetséges Szűcs Béla, valamint Székely Kinga, Bácsi Beatrix és Bácsi Andrea.

A Fekete Föld Együttes és a Kodály Együttes tagjai a mulatozás jeleneteinek művészi színvonalát emelik, ezzel járulva ahhoz, hogy ez a sorra kerülő előadás túllépjen az amatőr színjátszás szintjén.